Két egymás számára ismeretlen világ találkozása

2018.04.05

  "Az ellentétek vonzzák egymást." - így szól a mára már mindenki számára elhíresült, elcsépelt idézet. Ami talán nem is mondható annyira közhelynek, ha jobban a tartalma mögé látunk, és elgondolkodunk ezen állításon. Sokszor ezt az idézetet a szerelemmel kötik össze, pedig a részemről ez javában túlmutat a párkapcsolatokon. De ettől függetlenül, még mindig az állítható ezzel kapcsolatban, hogy teljes mértékben igaz. Hagyjuk most azokat a felvetéseket hogy "vonzzák egymást, de vajon meddig", meg hogy "egy idő után a vonzalom, és az érdeklődés megszűnik". Nekem erről a saját egyéni véleményem az, hogy ez mindkét fél akaratával fenntartható. Legyen éppen szó két ember szerelmi kapcsolatáról, vagy éppen barátságáról. 

A barátságban is nagy vonzereje van az ellentéteknek, hiszen ilyenkor vagytok képesek teljesen újjat mutatni a másiknak, vagy kiegészíteni egymást. Lehet számodra ismeretlen a másik életstílusa és életútja, de lehetséges hogy ő lesz az aki majd hozzádtesz egy keveset, és ő általa majd több lehetsz, mint ember. ☺

Az általam legkedveltebb film ebben a témában, a francia Olivier Nakache és Eric Toledano 2011-es filmje az Életrevalók , amelyben a két főszereplő között a bolondos és vakmerő kalandok során életre szóló barátság szövődik. Ez a film a maga módján rendkívűl zseniális, és értékteremtő erővel bír a filmek világában. Egy érzelmi hullámvasút, mivel ha végignézzük, akkor az egyik pillanatban nevetünk, a másikban meg a könnyeinket törölgetjük, és mindeközben arra gondolunk hogy végre egy film ami nem elvesz, hanem hozzáad valamit az életünkhöz.

Ez a film az önzetlenség, a segíteni és tenni akarás, az életszeretet legegyszerűbb megjelenítése egy humorba "ágyazott", fantasztikus történet keretei között, melyben a rendezőpáros egy valós történetet filmesített meg, amelynek a középpontjában két teljesen más közegből származó, bőrszínben, kulturális értékekben teljesen különböző ember áll, akiket egymás mellé sodort az élet. Az egyikük megszelídül, önmagára talál, míg a másiknál kisüt a nap és ismét 'lábra áll' és elindul. Ilyenek vagyunk mi emberek: ha engedjük kisüthet a nap, ha nyitott szemmel járunk-kelünk kincseket hozhatunk a felszínre egymásban.

Amíg van energiánk, az életünk önmagában maga a szépség, és sajnálatos volna nem kihasználni ezt.  

Vivien


Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el